Kálmán és Marianna, Exeter

Az ezen a weboldalon bemutatott ügyféltörténetek olyan valós eseteket tükröznek, amelyek során tanácsadást nyújtottunk. Mivel azonban minden ügyfél helyzete eltérő, hasonló eredmény nem garantálható. Amennyiben az Ön egyedi körülményeire szabott tanácsra van szüksége, kérjük, lépjen velünk kapcsolatba személyre szabott ajánlásért.

Kálmán és kedves párja, Marianna június elsején kerestek meg minket azzal, hogy házat szeretnének venni. Céljuk egy új ház megvásárlása volt a Megosztott Tulajdon program segítségével.

Nagyon gyorsan megkaptuk az összes dokumentumot, amit aztán azonnal továbbítottunk a banknak, de a kiválasztott házat és egy másikat elmulasztottuk lefoglalni, mivel a többi vevő valamivel gyorsabban adták le a dokumentumokat.

Végül sikerült lefoglalniuk a megfelelő házat, mindent olyan gyorsan benyújtottunk, mint eddig bármikor, és végül elnyerték a jogot a ház megvásárlására.

A bonyodalmak azonban elkezdődtek, hiszen a kiszemelt ingatlan egy új építésű ház volt, és háromszor változott az ingatlan címe, a banknak nem sikerült frissítenie a rendszerüket, így hetekbe telt, mire náluk kijavították a hibát és pontosítottuk a pontos címet.

Végül sikerült meggyőznünk a bankot és kiadták a jelzáloghitel ajánlatot a házra.

Sajnos további nehézséget okozott, hogy a nyári hónapokban a nyaralások miatt lassabb az ügyintézés.

De végül 2019. augusztus 30-án megtörtént a befejezés, ami azt jelenti, hogy a kemény munka megérte.

Gratulálunk gyönyörű új otthonotokhoz, és köszönjük, hogy minket választottatok.